Igló [Spišská Nová Ves]

Város és járási székhely a Gömör–Szepesi-érchegység É-i lejtőin, a Hernád folyó két partján, Poprádtól DK-re. L: [1921] – 11 608, ebből 7735 (66,6%) szlovák, 1689 (14,5%) német, 1089 (9,4%) magyar, 326 (2,8%) zsidó, 20 (0,2%) ruszin; [2011] – 38 045, ebből 33 656 (88,5%) szlovák, 177 (0,5%) roma, 166 (0,4%) ruszin és ukrán, 142 (0,4%) cseh-morva, 54 (0,1%) magyar, 52 (0,1%) német, 1 zsidó nemzetiségű. A: [2011] – 32 954 (86,6%) szlovák, 632 (1,7 %) roma, 202 (0,5%) ruszin és ukrán, 151 (0,4%) cseh, 88 (0,2%) magyar, 57 (0,1%) német, 1 jiddis. V: [2011] – 23 011 r. k., 1028 gör. kat., 914 ev., 158 gör. kel., 113 jehovista, 34 ref., 8 izr. – A tatárjárás után Mo.-ra települő német (szász) hospesek által alapított bányaváros, a szepesi szász városok egyike volt. 1876-ban rendezett tanácsú város lett, 1922-ben elveszített városi címét 1960-ban kapta vissza. Német lakóit a második vh. után kitelepítették Németországba. – Orsó alakú főterén álló r. k. (Szűz Mária mennybevétele) plébániatemploma a 14. sz. második felében gótikus, r. k. (Szűz Mária szeplőtelen fogantatása) temploma 1723–31 között barokk, ev. temploma 1790–96 között copf stílusban épült. Az 1777-ben emelt Provinciális- vagy Tartományi-ház, amely egykor a szepesi szász grófok székhelye volt, jelenleg az 1951-ben alapított Honismereti Múzeumnak ad otthont. A városháza 1780–1820 között klasszicista, a Vigadó 1900-1905 között szecessziós stílusban épült. ~n a két vh. között előbb Szepesi Lapok, majd Szepesi Hírlap és Szepesi Híradó címmel jelent meg magyar nyelvű hetilap. A város a 19. sz. második felétől a Szepesség ipari központja, vasércbányászata mellett jelentős vas-, építőanyag-, fafeldolgozó, élelmiszer- és szövőiparral rendelkezik. A városhoz közeli Iglófüred klimatikus gyógyhely. – 1926–54 között közigazgatásilag ~hoz tartozott Nyilas (Hnilec), 1988–90 között Dénesfalva (Danišovce) és Leszkovány (Lieskovany); egykori bányatelepeit (Iglóhollópatak, Iglófehérhegy) 1960-ban Mlynky néven önálló községgé szervezték.