Diószeg [Sládkovičovo]

Város a Galántai járásban, a Kisalföld mátyusföldi részén, a Dudvág folyó jobb partján, Galántától Ny-ra. L: [2011] – 5479, ebből 3524 (64,3%) szlovák, 1737 (31,7%) magyar, 1 (0,02%) német nemzetiségű. A: [2011] – 3402 (62,1%) szlovák, 1761 (32,1%) magyar, 1 (0,02%) német. V: [2011] – 3180 r. k., 345 ev., 36 gör. kat., 30 ref. – Magyardiószeg és Németdiószeg községek egyesítésével jött létre 1943-ban, várossá 1983-ban nyilvánították. A második vh. után magyar lakosságának jelentős részét, s csaknem teljes német lakosságát áttelepítették Mo.-ra, ill. Németországba, helyükre közel 300 szlovák család települt, legtöbbjük a magyarországi Pitvarosról. R. k. (Szűz Mária mennybevétele) temploma a 17. sz-ban épült, 1736-ban barokkosították, majd 1786-ban átépítették. Az Esterházy-, majd Zichy-kastélyt a 18. sz. közepén emelték reneszánsz alapokon, 1885-ben neobarokk stílusban alakították át, és a cukorgyár-alapító Kuffner család birtokába került. Határában az 1964–67 között végzett ásatások során neolitikum, eneolitikum, bronz-, vas- és népvándorlás kori leleteket, köztük honfoglalás kori magyar sírokat találtak. Legjelentősebb ipari létesítménye az 1868-ban alapított cukorgyár, ezenkívül konzerv- és textiliparral, a közeli Vinceházi-erdőben termálfürdővel rendelkezik. 1992 óta Élet Sládkovičovón (Élet Diószegen) – Život v Sládkovičove címmel kétnyelvű folyóirata jelenik meg. A helyi születésű Talamon Alfonz író bronzszobrát (Mag Gyula szobrászművész alkotását) 2006-ban avatták fel. 2005- ben magán főiskolája létesült Diószegi Főiskola (Vysoká škola v Sládkovičove; 2014-től Danubius Főiskola, Vysoká škola Danubius) néven. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Petőfi Sándor Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola) rendelkezett. – 1986–2002 között közigazgatásilag ~hez tartozott Kismácséd. – Ir. „A szülőföld nem felejt.” Diószeg a kitelepítések tükrében 1945–1947 (1997).